Vezércikkek


Széltérkép

Időjárás előrejelzés

 Vezércikkek

 

Vörösiszap kataszrófa

2010. 10. 22. 12:32
MAYDAY, MAYDAY!

Felhívás Jamrik Péter barátunktól. A hozzászólásokban várunk további ötleteket, javaslatokat!













Tisztelt Hajós-társaim!

Kedves Barátaim!



Úgy hozta az élet, hogy az első óráktól jelen voltam a Kolontárt, Devecsert sújtó vörösiszap-katasztrófa helyszínén. Az ott töltött egy hét alapvetően megváltoztatta bennem a kárral, tragédiával, kilátástalansággal és mindennapi hősiességgel kapcsolatos fogalmak értelmezését.

Úgy gondolom, hogy ha Ti is ott lettetek volna, hasonlóan éreznétek. A TV, a sajtó, az internet nem adja vissza azt az érzést, amely minden jó szándékú embert elönt - aki a helyszínen járt, beszélt az ott élő emberekkel, netán részt vett a mentési, kár-felszámolási, segélyezési munkákban. Azóta számos közösség keresett meg azzal a kérdéssel, hogy miként tudna segíteni. Ez indukálta bennem azt az ötlete, hogy talán közösségformáló hatása lenne annak, ha a NAUTIC csapat is hozzájárulna valami módon a gondok enyhítéséhez. Ilyen kezdeményezés már megjelent számos helyen, akár csatlakozhatnánk is hozzá. A Balatonon, vízen élőkhöz talán legközelebb  a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálat a megoldása van. Megtalálható a www.vizimentok.hu honlapon. Nyitottak arra, hogy a tőlünk érkező felajánlásokat címzett támogatásként továbbítsák a rászorulóknak.



Üdv:

Jamrik Péter
ARWEN
  

Hozzászólások



#1.
Szakonyi Csaba (2010. 11. 05. 10:04)
Sziasztok!

Sokszor gondolkodtam azon, hogy a segélyszervezetekhez befizetett forintjaink - gondolom Ti is adakoztatok hasonló esetekben ilyen-olyan módon - valóban oda kerülnek-e, ahová azt az adakozók szánják.
Jelen esetben viszont valóban kétségek nélkül nyomom az enter-t és tényleg el tudom hinni, hogy utalásom teljes egészében jó célra kerül felhasználásra...
Valamint köszi Péter, hogy felhívtad a figyelmem erre a csatornára!

Szakonyi Csaba
TAXI



banner
Club Nautic (c)Adámy Gábor 2009-2011. minden jog fenntartva! web fejlesztés Victoprint Kft. www.victoprint.com